A város legrégibb épülete a református templom, amely a város szívében áll immár 231 éve. Drága örökség ez, amely kifejezi a kun ősök hitbéli buzgóságát, küzdelmét.
Mária Terézia uralkodása alatt protestáns gyülekezet nem építhetett kőtemplomot. Az ősök tudták ez, ezért cselhez folyamodtak, és 1741-ben toronyépítésére kértek és kaptak engedélyt. Nagy vakmerőség volt az uralkodói rendelet ellenére téglából építkezni. 1742-ben egy bizottság is vizsgálta az építkezést ki. Azt nem tudjuk, hogy hogyan magyarázták ki magukat a kisújszállási atyafiak, de a torony többszöri átépítés után mai is áll. A város 1745-ben nyerte el drága pénzen megváltott szabadságát. Az öntudatra ébredt kunok és a gyorsan növekvő lakosság új templomot szeretett volna a magáénak tudni. Először csak a meglévő paticsfalú templom felújítását kezdhették meg, majd 1757-ben megkapták a királynő engedélyét arra, hogy új templomot állítsanak, de csak úgy, hogy az alap föld alatt és föld felett kétlábnyira égetett tégla legyen, a többi rész vályogból épüljön. Ez az építmény a növekvő lakosság számára gyorsan kicsivé vált, és sajnos gyorsan tönkre is ment.
A változást II. József türelmi rendelete hozta meg. Ő engedélyezte a protestánsoknak kőtemplomok építését, de csak úgy, hogy a főbejárat nem nyílhatott a főútra. 1785-ben érkezett meg az engedély. Az építkezéssel Rabl Károly építőmestert bízták meg, aki több templomot, középületet is épített a Nagykunságban. A templomépítés terhéből az egész lakosság kivette a részét. 1788-ra készült el az épület úgy, hogy a régebbi tornyot megnagyobbították, és a templomtestet hozzáépítették. Ez az évszám a templomajtók zárókövén ma is megtekinthető.
Így alakult ki a mai is látható késő barokk stílusú templom, melynek belső tere három hajós elrendezésű, északi oldalán íves záródású. A templom belső tere képektől és díszítésektől mentes, nyugodt, szimmetrikus, és körbefutó karzat tagolja. A középpontjában a szószék áll. A szokásos fából készült, díszes faragványokkal, aranyozással díszített felépítményekkel helyett itt téglából rakott, fehérre meszelt, kevés virágdísszel ellátott Igehirdető helyet találunk, mely harmonikusan beleolvad a térbe. A szószék előtt az úrasztala áll, melyet márványkorlát vesz körbe. Itt található az 1896-ban vörösmárványból készült keresztelőmedence. Az úrasztalát díszítő textilgarnitúrák is érdekességeknek számítanak. A sötétlila bársonyra aranysárga fonallal hímzett összeállítást a híres Gaál Sándor szűcsmester két unokája, Béres Emília és Béres Katalin készítette nagyapjuk szűcsmintája alapján. Az újabb garnitúra 2018-ban készült el a Morgó Hímzőkör munkáját dicséri, akik a kunhímzést motívumkincsét használták fel munkájuk során.
Az északi karzaton helyezkedik el az orgona, amelyet Jónás István orgonaépítő készített el 1873-ban, aki a város szülöttje. A többszöri átépítés ellenére is a régi orgonatest látható a templomtérben, valamint egyik oldalán még megtalálhatjuk az eredeti fújtatóállást is.
Az 1888-ban tartott száz éves ünnepségekre épült meg a két porticus a keleti és a nyugati bejárathoz. A nyugati belépő homlokzatán egy rózsaszín árnyalatú emléktábla tesz említést az építésről. Ennek magyar fordítása a belső térben olvasható: ”Ezt a Szentháromság Isten tiszteletére szánt szent épületet a legfenségesebb német-római király II. József kegyelmes engedélyével, 1785 szeptember havi alapozástól kezdve a kisújszállási helvét hitű gyülekezet emelte saját költségén, az építkezést 1788 szeptember havában sikeresen, teljesen befejezték.” Ez az örökségünk, amelyet mi, kései utódok ápolunk, óvunk és megújítani kívánunk. Szent hajlék, amiben a lélek elcsendesül, és Istenre figyel.